Az első hat lépés

HTML Online Editor Sample

Ha okos vagy és van öt perced, tanulj meg gózni!

Ha kipróbálnád magad, játssz a  számítógéppel!

Ha már megvered a számítógépet, irány a KGS!

Ha a KGS-en nyerni szeretnél, akkor itt a helyed!

Ha élőben szeretnél gózni, keress edzőpartnert!

Ha azt hiszed, tudsz gózni, nézz el egy versenyre!

Gójáték a Facebookon

Képek

Feladvány

Első Budakeszi Családi "Góverseny"

2011.08.22. 23:02 | icsoti | Szólj hozzá!

Augusztus 21-én vasárnap került megrendezésre az Első Családi "Góverseny" Budakeszin.

Akik régóta járnak góversenyre, azok tudják, hogy nagyon sok család (apa, anya, gyerekek) jár együtt játszani, versenyezni. Sokszor ültem már asztalhoz én is a fiammal, mint két ellenfél, küzdöttünk egymással néhány apró pontért. De arra eddig nem volt lehetőség, hogy együtt játszunk, együtt küzdjünk valami közös célért. Innen jött az ötlet, hogy rendezni kell egy olyan (csapat)versenyt, ahol a családtagok alkotnak egy-egy csapatot, és a családok egymás ellen játszanak, küzdenek.

Mivel augusztus 20-a környékén Budakeszin immár tizenhetedik alkalommal rendezték meg a "családi napok" fesztivált, Albival úgy döntöttünk, ehhez a rendezvényhez kapcsolódva egy kicsit próbáljuk népszerűsíteni is a játékot.

A versenyre 10 család nevezett. Itt voltak Záhonyiék (a kockanadrág csapat) és Bőviz Laciék Székesfehérvárról, akik nélkül az elmúlt 5-6 évben talán nem is rendeztek góverseny Magyarországon. Kuriózumként a Barcza egyesület tagjai közül ezúttal három család is nevezett, Ádám Gyuriék, Katona Csabáék, és még új versenyzőknek számító Matolcsiék is. Szintén új versenyzőknek számítanak Tábori Leviék, akik Csongrádról érkeztek, velük eddig inkább csak a KGS-en játszhattunk. Régóta nem láttuk már a Rapai gyerekeket és a Búzás családot sem, most ők is itt voltak, valamit házigazdaként Albiék és Csótiék. 

A családok összetételéből adódóan 2-3 fős csapatok játszottak egymással. A kissé rövid gondolkodási idő, valamint a Budakeszi Családi Fesztivál egyéb programjai nem tették lehetővé, hogy komoly, minőségi partik alakuljanak ki. Néha a szabályok is egy kicsit rugalmasak voltak, volt aki adott még némi gondolkodási időt ellenfelének, amikor már lejárt volna az idő és az előnyadásnál sem voltak mindíg élesek a határok. Sajnos az idő szorítása csak három fordulót engedélyezett a versenyzőknek. Éppen ezért a verseny eredményhírdetése is csak jelképesnek tekinthető, de azt gondolom, hogy itt most nem is az eredmény volt a lényeg.

A Családi Fesztiválhoz kapcsolódva az Agyar SE a főző versenyen is részt vett, igaz mi csak szerettünk volna kedveskedni a gósoknak egy bográcsozással. A sok "versenynek" persze némi kapkodás lett a vége, talán egy kicsit sós lett a pörkölt is, de elfogyott az összes ami mindíg jól esik a szakácsnak. :-) 

Mindent összevetve játszottunk egy jót, együtt voltak a családok, jó volt a hangulat. 

Jövőre ismét várunk mindenkit, azokat is, akik az idén nem tudtak eljönni. Várjuk a Mérő családot, Vermeséket, Köszegiéket, a Pocsai és a Csizmadia családot és mindenkit, aki szereti ezt a játékot.

A bejegyzés trackback címe:

https://gojatek.blog.hu/api/trackback/id/tr443172182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása