Az első hat lépés

HTML Online Editor Sample

Ha okos vagy és van öt perced, tanulj meg gózni!

Ha kipróbálnád magad, játssz a  számítógéppel!

Ha már megvered a számítógépet, irány a KGS!

Ha a KGS-en nyerni szeretnél, akkor itt a helyed!

Ha élőben szeretnél gózni, keress edzőpartnert!

Ha azt hiszed, tudsz gózni, nézz el egy versenyre!

Gójáték a Facebookon

Képek

Feladvány

A blog első három hónapja

2011.09.20. 05:00 | tenuki | 1 komment

Mostanában nem történt semmi érdekes, a betárazott témákat pedig nem volt időm jól megírni, szóval most elsütöm az egyik legfantáziátlanabb joker-témát: statisztikák következnek. 

A gojatek.blog.hu öt hónapja indult. Természetesen van mellé Google analitics is, egy kicsit később szereltem be, így az első pár bejegyzésről nincsen még adat. Ezalatt az idő alatt 1798 letöltése volt az oldalnak. Az oldalt 669 egyéni látogató nézte meg. Ez az adat persze egy kicsit csalóka, semmiképpen sem jelenti, hogy ennyi különböző ember látta ezt az oldalt.  Én például legalább négy másik gépről is láttam, és az én gépemről pedig legalább hat másik ember is megnézte. Azt mindenesetre feltételezhetjük, hogy az oldal látogatói többen voltak, mint a leigazolt magyar versenyzők. A Facebbokon eddig 53 ember csatlakozott a csoporthoz, nagyjából a felük még nem indult versenyen. Úgy tűnik, hogy a Facebookról nagyon sokan tévednek ide, ezután a goszovetseg.hu és a google hoz még ide embereket. 

Ha feltételezzük, hogy a blog olvasói a magyar gósok, akkor egy nagyon bíztató dolgot láthatunk az adatokból. Az nem meglepő, hogy a látogatások legnagyobb része Budapestről jött. Magyarországon a gó egyértelmű középpontja a főváros. Annál meglepőbb viszont, hogy az ország 43 másik városából is voltak látogatók. Ez azt jelenti, hogy rengeteg más helyen is vannak kis gós sejtek. A KGS-en most mindenki könnyen tud játszani és erősödni, ezért előbb utóbb remélhetjük, hogy élőben is megjelennek ezek a ma még rejtőzködő gósok. 

süti beállítások módosítása