Tizenkét éve, mikor kimentem Japánba inseinek nem volt még internet. Azaz persze, hogy volt, csak még nagy I-vel írták. Közhely azt mondani, hogy azok más idők voltak, de akkor tényleg nem volt más esély erősnek lenni a góban, mint a Távol-Keleten tanulni. Egyszerűen nem volt ellenfél. Alig voltak könyvek. Nem voltak tanárok. Ehhez képest tényleg nagyot változott a világ. A gószervereken minden szinten található ellenfél, ha nem is a KGS-en, a Tygemen biztosan el lehet jutni 9 danos ellenfelekig is. Angol nyelvű játszma-adatbázisból legalább hármat ismerek, tanárokat pedig minden szinten lehet találni a KGS-en is. Ma már csak motiváció, erőfeszítés és tehetség kédése, hogy ki meddig jut a góban, nincsenek olyan fizikai akadályok, mint egy évtizede.

Az európai gó eljutott egy olyan szintre, ahol már önjáróvá tud válni, és szerintem csak idő kérdése, hogy létrejöjjenek a feltételei annak, hogy kinevelődjön az európai gó új, világszínvonalú generációja. Az európai élvonalból már ma is sokan vannak, akik sohasem tanultak hosszabb ideig a Távol-Keleten. Közülük a legerősebbek Artem Kachanovsky, Cornel Burzo, Tomas Debarre, Jan Hora, Jan Simara, Lisy Pavol, Nikola Mitic mind nagyon magas szintre értek önálló tanulással. Ezekkel a tisztán európai nevelésű versenyzőkkel játszva általában azt érzem, hogy nekem a 3 év Japán tanulás után talán egy kicsit biztosabbak az alapjaim, nekik viszont több a kreativitásuk: rólam az kint le lett nyesegetve. Másként fogalmazva: én kisebb eséllyel hibázom el az alaplépéseket, ők viszont nagyobb eséllyel találják meg a kivételeket. Azt hiszem, valószínűleg az övék az eredeti európai stílus, néha kicsit irígykedek is rájuk, hogy ők minden külső behatás nélkül tudták a saját játékukat kifejleszteni.

Mikor kimentem Japánban sokkal magasabb szint kellett ahhoz, hogy valaki a Távol-Keleten tanuljon, mint ma, én friss 6 danos volotam, mikor végül esélyt kaptam. A mesterem nagyon megválogatta a tanítványait, nekem két évet kellett várnom, míg végül elfogadott tanítványnak, de utólag belegondolva talán így is 2-3 évvel korábban mentem ki, mint hogy készen álltam volna rá. Ma már szinte csak pénz kérdése, ha valaki egy góiskolában szeretne tanulni, 20 kyus játékerő sem akadály. Szerintem 5-6 dan alatt nem sok értelme van kimenni Ázsiába tanulni, ezt a szintet, sőt, sokkal magasabbat is el lehet érni Európában. Azokkal, akik egy időt kint tanultak Ázsiában gyakran előfordul, hogy teljesen összezavarodnak és hosszú időre elveszítik az önbizalmukat és tisztánlátásukat a gótáblán. Nekem legalább egy évembe telt, amíg magamhoz tértem, miután hazajöttem Japánból, volt, akinek soha sem sikerült újra megtalálni a gót. Ez a veszélye annak, ha valaki túl korán próbál szerencsét a Távol-Keleten.

A távol-keleti és európai tanulás egyik nagyon érdekes próbája a szerb testvérpár, Dusan és Nikola Mitic története. Mikor Dusan két éve kiment Koreába legalább két kővel erősebb volt az öccsénél, miután egy év múlva visszatért a különbség  egy követ csökkent: Nikola fél követ erősödött, Dusan fél követ gyengült. Idén az EB-n játszottak egy partit, ezt Dusan nyerte fölényesen. Dusan idén szeptemberben megint kiment Koreába, Nikola pedig megint itthon maradt és passzívra tette magát az egyetemen, hogy a következő évet a gónak szentelje. Remélem, hogy Dusan most eredményesebben fog tanulni Koreában és letisztulnak neki a dolgok. Nikola mindenesetre októberben a magyar nagydíjon lenyűgöző győzelmet aratott a 7 danos koreai Kang Kyounang ellen. A jövő évi EB-n minden bizonnyal megint találkozik majd a két testvér, és ez egy újabb érdekes állomása lesz a párharcuknak.