Az első hat lépés

HTML Online Editor Sample

Ha okos vagy és van öt perced, tanulj meg gózni!

Ha kipróbálnád magad, játssz a  számítógéppel!

Ha már megvered a számítógépet, irány a KGS!

Ha a KGS-en nyerni szeretnél, akkor itt a helyed!

Ha élőben szeretnél gózni, keress edzőpartnert!

Ha azt hiszed, tudsz gózni, nézz el egy versenyre!

Gójáték a Facebookon

Képek

Feladvány


Milyen erős az európai gó? 1. rész

2011.11.29. 05:00 | tenuki | 6 komment

Sokat gondolkoztam mostanában azon, hogy milyen erős lehet az európai gó. Egy több részes sorozatban próbálom körüljárni ezt a kérdést az elkövetkező hónapokban. Az első részben a gó és a sakk élmezőnyét összehasonlítva, a két játék különbségein keresztül próbálom megérteni az európai éljátékosok erejét.

Unokatestvérem, Antal Gergely nemzetközi sakk nagymester, a magyar ranglistán 26. helyen áll. Családi összejöveteleken gyakran szóba kerül  a versenyzés, a gó és a sakk különbségei és hasonlóságai. Érdekes látni, hogy, bár két egészen más műfajban nyomulunk, a tapasztalataink, főleg a  versenyzés pszichológiai tanulságairól eléggé hasonlók. Vannak persze alapvető különbségek, például a sakkban a gyakori döntetlenek a verseny állásának függvényében alapvetően más stratégiákat írnak elő feketével, és fehérrel. (Ebben a témában van egy érdekes cikk Lékó Péterről a 2011-es sakk EB döntetleneit boncolgatva) A döntetlen felajánlása egy olyan pszichológiai döntéshelyzet, ami egyszerűen ismeretlen egy gós számára.

Gergővel sokat beszéltünk a tanulásról, és arról, hogy milyen mélységek vannak a két játékban. A sakkban a megnyitási felkészülés, és az ellenfél stílusához illő megnyitás kiválasztása alap mindenkinek, aki egy kicsit is komolyan veszi a versenyzést. A góban viszont a begyakorolt megnyitásoknak nem az ellenfélhez, hanem a saját játékunkhoz kell inkább illenie.  Vannak persze a góban trükklépések, speciális csapdák, de ezeket nagyon ritkán lehet csak elsütni. A góban a megnyitásokat, josekiket sokkal inkább stílusgyakorlatként érdemes felfogni, mint egy követendő, kijelölt útnak, az ellenfélre pedig szinte lehetetlen hatékonyan felkészülni. A középjáték a sakkban a folyamatos olvasásról, míg a góban flexibilis, állandóan változó tervek kialakításáról szól. A végjáték sakkban nagyon gyakran előre el van döntve, a góban viszont itt van a legnagyobb szerepe a pontos olvasásnak. Így elég nehéz összehasonlítani a két játékban elért szintet, alapvetően különbözik a gó és a sakk természete, töténete.

Végül arra jutottunk, hogy alulól, egy kezdő felől nézve nagyjából ugyolyan magasra juthatunk, ugyanolyan komplex stratégiai és biztos technikai háttérrel játszunk. A piramis csúcsához viszont ő egyértelműen közelebb áll sakkban, mint én góban. Ő, ha a világbajnokkal játszik, és a döntetlen a célja, akkor világossal ezt jó eséllyel tudná hozni, (főleg, ha az ellenfélnek is elég ez az eredmény) és sötéttel is volna esélye ezt elérni. Én nem tudok hasonlóan látványos eredményt felmutatni góban. Ez valószínűleg azért van, mert a gó mélyebb játék abban az értelemben, hogy sokkal nagyobb az út a kezdőtől a világbajnokig. Erről a gondolatról bővebben Mérő László Észjárások című könyvében lehet olvasni. Nagyjából arról van szó, hogy a góban több klasszis van, mint a sakkban. (Egy klasszis különbség - definíció szerint - azt jelenti, hogy a jobb játékos 60% valószínűséggel nyer a gyengébb ellen.)

A góban a döntetlenek hiánya miatt nagy átlagban sokkal kiszámíthatóbb a papírforma, mint a sakkban, viszont jóval nagyobb a szórás két nagyjából hasonló erősségű játékos között. Nekem például sose sikerült igazán megszoknom Balogh Pál stílusát, szörnyű eredményeim vannak ellene, de vannak olyanok, mint például Pavol Lisy, aki többször megverte már Pált, de nem tudott még partit fogni ellenem. A góban az egyéni stíluskülönbségek és a pszichológiai gátak nagyon erősek tudnak lenni. Go Seigen a jubangokról azt mondta egyszer, hogy egy hosszú párosmérkőzésen (és 10 játszma a góban már hosszúnak számít!) általában kinyílik egy olló, ami sokkal drámaibb különbséget okoz, mint ami a játékosok valós erőkülönbségéből adódna. Ehhez képest a sakkban sokkal kiegyenlítettebbek szoktak lenni a párosmérkőzések, például Kaszparov és Karpov 1985-ös legendás világbajnoki párosmeccsére sokan úgy emlékeznek, hogy Kaszparov lemosta Karpovot, pedig a végeredmény egy 12-12-es döntetlen után 13-11 volt csak Kaszparov javára, és a címvédések is mind nagyon szorosak voltak.

A sakkot és a gót összahasonlítani olyasmi lehet, mint a 100 méteres sprintet és a maratont. 100 méteren egy tizedmásodperc már hatalmas különbség, a maratonban még egy perces különbség is szorosnak számít. A góban ritkábbak a meglepetések, és a kisebb tudásbeli különbségek is nagyobbnak tűnnek a sakkhoz képest. Talán ez az egyik oka annak, hogy az európai gó eredményeit és erejét gyakran hajlamosak vagyunk alábecsülni. 

A jövő héten egy saját élményemet szeretném bemutatni, ami nagyjából segített elhelyezni saját magamat a gó piramisában. A következő részekben szeretnék írni az európai profikról, inseikről és azokról, akik sose tanultak a Távol-Keleten és Európában lettek erősek. Ennek kapcsán utánamennék annak, hogy létezik-e európai stílus, mik a gyengeségeink, erősségeink. Szintén egy érdekes téma az Európában élő profi erősségű koreai ex-inseik eredményei az Európaiak (főleg Balogh Pál) ellen. Megpróbálom egyszer megérteni az Aguillar-csodát is. Sokat gondolkoztam még az európai hivatásos gó esélyeiről, erről is szeretnék írni valamikor. A témák még nem véglegesek, csak az, hogy az elkövetkező pár hónapnak ez lesz a központi témája a blogon.

Címkék: kína európa sakk játszma mérő csaba antal gergely

süti beállítások módosítása